Végre időt szakítottunk rá, és elmentünk a Rejtek-zsombolyhoz, ahonnan már régóta hiányzott néhány kép a repertoárunkba. Ennek a barlangnak nem a bejárása, hanem a megtalálás szokott gondot okozni. Aknafedéllel lezárt bejárata ugyanis úgy bújik meg az amúgy teljesen jellegtelen erődben, hogy csak néhány lépés távolságból lehet észrevenni. A barlang leglátványosabb része a borsókövekkel sűrűn borított, 30 méteres mélységű legnagyobb aknája.
A Béke-barlang nagy kedvenceink közé számít e téren: állandóan vizes járataiban az igazi aktív patakos barlangok szépségét lehet lencsevégre kapni. A meleg nyár és a régen hullott csapadék miatt azonban a barlang olyan száraz arcát mutatta, mint még soha. Persze, azért a barlang távolabbi részeiben, a Kötélhágcsós-szifonon túl már javában felgyűlt a tufagátak mögött a víz, így itt már elő lehetett adni a barlangi fényképezés vizes oldalának minden finomságát. Zsolt például, az alábbi pillanatkép kedvéért legalább 40 percet töltött el a 8 °C-os vízben…
Az igazi vízi revü aztán az Esztramoson lévő Surrantós-barlangnál következett. A barlang alján lévő tó szintje a szokásosnál kb. 2 méterrel mélyebben helyezkedett el, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy a már kitapasztalt jó helyekre kimászva a el tudjuk helyezni a vakukat. Maradt tehát a sima falra való felapplikálás, ami meglehetősen reménytelennek tűnő feladat. Ennél már csak víz alatti vakuval való bíbelődés időigényesebb, amiből elhasználtunk vagy egy tucatot, mire lett egy használható kép. A fotózásnak aztán a vészesen süvíteni kezdő gumicsónak vetett véget…
Szlovák barátainknak köszönhetően a túloldalon is több sikeres fotóstúrát sikerült összehozni ezen a nyáron. Voltunk a Miladában, aminek állandó patakos járatai feltehetően a hazai oldalon nyíló Vass Imre-barlanggal vannak összefüggésben. Eljutottunk a több szintre tagozódó Körtvélyesi-barlangba, aminek felső szintén az egész Szlovák-karszt talán legnagyobb méretű heliktitjei találhatók. Bebocsátást nyertünk a Domicába is, ahol ugyan jártunk már többször is, de most ismét egy teljesen új arcát ismerhettük meg, méghozzá a bejárattól nem is túl távoli, ám teljesen zegzugos részeken.
Az egyik legnagyobb örömünk, hogy a Pelsőci-fennsíkon nyíló Csengő-zsombolyba is sikerült eljutnunk. Ezt a barlangot tavaly már egy álló napig kerestük a fennsíkon, most már tudjuk, hogy akkor alig pár méterrel mentünk el mellette. A megtalálásban most Jani barátunk segített Rozsnyóról, aki a beszerelési instrukciókkal is ellátott minket.
Egy függőleges aknában való fotózás a barlangi fotózás talán minden nehézségét egyesíti: a függőleges falon, kötélen lógva már az állvány felállítása sem egyszerű feladat, ezt a nittbe akasztva, falra kitámasztva lehet csak megoldani. Egy-egy kép elkészítését nagyon alaposan át kell gondolni előre, és minden szükséges eszközt kezünk ügyébe kell készíteni, mert a kötélen lógva már nem sok esély van elővenni bármit is a zsákból vagy a fotóstáskából. Persze mindent kisebb-nagyobb hevederekre, kötélgyűrűkre akasztunk magunkra, hogy ha kiesik valami a kezünkből, azért mégse az akna alján kelljen összeszedni. Ez egy idő után átláthatatlan zsinórgubancba rendeződik körülöttünk.
A Csengő-zsombolyba való leereszkedés hatalmas élmény: a viszonylag szűken induló, szabályos kerek akna harangszerűen kitágul, és órási méretű csarnokba torkollik a barlang alján. A 100 méteres mélységbe sejtelmesen szűrődik be kinti fény. Egy biztos, itt bőven akad még fotótéma, és reméljük, hogy mi is hamarosan visszajövünk még.
