A középkori bányát három jól elkülöníthető szintben alakították itt ki, elsősorban az itt található fekete színű, alunit tartalmú agyagpala rétegek kitermelésére, melyből a bőrcserzéshez, papírgyártáshoz, valamint favédőszerként használt timsót állítottak elő. A kibányászott agyagpalát hosszadalmas feldolgozási eljárás során égették és kilúgozták, majd kristályosították, így nyerve az átlátszó kristályokat, melyeket értékesítettek. Az idő előrehaladtával a timsógyártás egyre kevésbé tartozott a jól jövedelmező tevékenységek közé, majd amikor a 19. században egész Európában megszűnt az alunit és a timsókő bányászata, ez a bánya is bezárásra került. Ekkor a bánya bejáratánál kifolyó okker színű, a vasas ércek mállástermékeként keletkező iszapot hasznosították, mint természetes festékanyagot, melyet a környékbeli házak vakolatánál használtak.
Miután mind az egykori bánya, mind a festékanyag kitermelés megszűnt, az itt fakadó, magas ásványi anyag tartalmú, gyógyhatásúnak aposztrofált vizek kutatásába és hasznosításába kezdtek. 1910-ben az innen kifolyó vizek fakadási pontjának keresése miatt merészkedett be egy kis csapat az addigra rég beomlott bányavágatokba. Az akkori kutatóknak sem térképük, sem egyéb konkrét információjuk nem volt az egykori bányavágatok elhelyezkedéséről. Itt aztán legnagyobb meglepetésükre nem csak a jelenleg Quellenhöhle-ként emlegetett forrástermet találták meg, hanem a középkori bánya termeiben azóta létrejött finom és sérülékeny képződményekkel teli járatokat is. A megtalált termek szépsége hamar meggyőzte a tulajdonost, hogy a víz hasznosítása és palackozása mellett a járatokat megnyissa a nagyközönségnek is. Így nyitotta meg 1914 májusában a bánya kapuit első látogatói előtt.
A Feengrotten, vagyis Tündérbarlang elnevezés az itt kialakult képződmények rendkívüli sokszínűségére, és vékony, filigrán jellegére utal. A felhagyott bánya falain a beszivárgó víz és a kőzetben található ásványok között végbement kémiai reakciók egyesek szerint a világ legszínesebb barlangját alakították itt ki, a barna, a sárga, az okker és a fehér legkülönbözőbb árnyalatiból. Több mint 50 féle ásvány előfordulását írták már le ebből a bányából, bár némelyek csak mikroszkópikus méretben vannak jelen. A Feengrotten legkülönlegesebb, leglátványosabb ásványkiválása az világviszonylatban is nagyon ritkán előforduló diadochit, mely az itt található cseppkőképződmények zömét alkotja. A diadochit nem a kőzettestben magában előforduló ásvány, hanem a befoglaló kőzet agyagpalájában jelen lévő egyéb ásványok, (pl. pirit, és egyéb szulfát tartalmú ásványok) oxidációs folyamatai során keletkezett másodlagos ásványkiválás. Üreges szerkezetének köszönhetően nagyon könnyű, rendkívül gyorsan növő képződmények alakultak ki belőle, amit a Hill-Forti féle barlangi ásványbiblia szerint a világon egyedül ebből a barlangból írtak még csak le, itt viszont tömeges előfordulásban.
Ma a régi vízkutató és palackozó épületben található egy kicsi, de annál izgalmasabb barlangos kiállítás: a Grottoneum. A számunkra nagyon példaértékű, hangulatos, és interaktív kiállításon számos kreatív megoldással találkozhatunk: mikroszkópikus nagyításban nézegethető ásványok, tekergethető bányász vitla, és víztől csöpögő, megérinthető függőcseppkövek. Személyes kedvencünk az érintő képernyőn összeállítható ásványmolekulák, és digitálisan növeszthető, változtatható összetételű cseppkő volt.
További info a Saalfelder Feengrotten oldalán.