Misztikus föld alatti tavakon

2015-01-30
Januárban egyik sok éve dédelgetett vágyunk vált valóra: eljutottunk a szlovéniai Krizna Jama legféltettebb részeibe. A Cerknica-polje peremén elhelyezkedő barlang legfőbb vonzerejét és szépségét a rajta keresztülfolyó vizek által kialakított mindegy 45 egymásba fűződő, kisebb-nagyobb, mésztufagátak által kialakított tavacska adja. A mésztufából helyenként apró kis zuhatagok egész sora alakul ki, máshol a meder teljes szélességét kitöltik.

Gumicsónakunk halkan siklik a kristálytiszta, még a sötétben is átlátszó tavak vizén,  miközben hatalmas cseppkőoszlopok, és lefolyások között kanyargunk a föld alatti folyó medrében. Lapátjainkat olyan óvatosan merítjük a vízbe, mintha legalábbis kínai porcelánból lennének, hogy a sekély részeken nehogy kárt tegyünk a víz alatt létrejött, finom, csipkeszerű mésztufában. Néhol a 4-5 méteres vízmélységen át is tisztán kivehetők a hatalmas méretű, elsüllyedt cseppkőoszlopok formái. Így haladunk egyik tóról a másikra, miközben nem győzünk hálát adni a sorsnak, hogy egyáltalán betehettük ide a lábunkat.

 

A Krizna Jama bejárása sport szempontból nem egy nagy ügy: az ember csak ül a csónakban és legelteti a szemét, amíg helyi barátunk, Matej evez. Fotózás szempontjából viszont annál nagyobb a kihívás a dolog: nem egyszerű a vakukat úgy elhelyezni, hogy ne essenek vízbe (így ez nem is mindig sikerült…), a csónakot a megfelelő helyen megtartani, vagy a zubogó víz hangja mellett egymással kommunikálni. Egy ilyen helyen az fényképezőgép állványt sem mindig egyszerű felállítani. Izgalmas dolog, amikor a csónakból egy-egy nagyobb kőre, vagy párkányra kitesszük a fotóst, majd két-három másik helyen egy-egy vaku tartó embert, hogy bevilágítsák a teret. Amikor már minden stimmel, a végén jönnek a víz alatti vakuk is, amikkel nagyon igyekezünk spórolni, de így is több tucat egyszer használatos egyes vakut villantottunk el a víz alatt. De a végeredmény legalább magáért beszél.

 

Szlovén barátaink segítségével másnap a Postojnától nem messze található Predjama Kastély barlangjában tettünk egy könnyű kis fotóstúrát. A kastély mögött húzódó járatok egy részét szervesen az épülethez kapcsolták, így az jó szolgálatot tett tárolóhely, búvóhely, sőt egy másik kijárat révén élelmiszer utánpótlás és menekülő útvonal gyanánt is. Ez az első rész főleg száraz, fosszilis járatokból áll, de a barlang belsőbb részei azonban egy meglepően izgalmas patakos barlangot rejtenek. A barlang a belsőbb részeken kétfelé ágazik, melyből a rövidebb keleti ágban álltunk meg néhány helyen fotózni. Gyönyörű, tisztára mosott, kavicsos meder, és néhány igen szép képződmény jellemezte. A hosszabb, nyugati ága ez előzőnél jóval sárosabb, így oda csak egy fotóscucc nélküli, gyors túrára szaladtunk be.

további képek a galériában